Helix: Vagabond Bones

írta Kotta | 2009.12.14.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Capitol/EMI/Perris

Weblap: www.planethelix.com

Stílus: Hard Rock

Származás: Kanada

Dalcímek

Értékelés

A Helix egy jobb sorsra érdemes kanadai rockzenekar, akik 1974-ben alakultak, s jelen í­rás tárgyával éppen egy tucatra emelkedett megjelentett sorlemezeik száma. A csapat a fénykorát mikor máskor élte volna, mint a 80-as években, a csajos, kalapálós Rock You klipjük még ma is élvezetes csemege, de e mellett is ismerősen csenghetnek az akkori tengerentúli metalcsapatok szerelmeseinek az olyan nóták, mint a Heavy Metal Love, vagy a Gimme Good Lovin'. Bevallom férfiasan, hogy a banda frissebb kori munkássága elkerülte lejátszómat, de mikor meghallottam, hogy a Vagabond Boneson a '80-as évek legendás felállása fog újfent muzsikálni, izgatott lettem, vajh ez a "reunion" miként sül el? Nem lövök le nagy titkot: a végeredmény kiváló lett! Legalábbis engem megtalált a Vagabond Bones, bár egy picit meglepődtem az első hallgatásakor. Az új korong szokatlanul rock'n rollosra sikerült, a muzsika heavy metal éléből picit visszavetek a veteránok, s egy í­zig-vérig glam/rock'n roll slágerorgiát hoztak össze, csipetnyi Aerosmtih, Rose Tattoo hatással. Talán ennek is köszönhető, hogy él az anyag, van egyfajta húzása, hangulata! Bizony ezek a riffek, melódiák könnyedén elrepí­tik az embert egy fesztiválra, motorok, csajok, meg sok-sok serital közé. Süt az egészből a lazaság, holt egyszerű témák (bár akadnak jóféle szólók, nem kell megijedni), azonnal ható, könnyen ragadó, fülbemászó refrének, remek kórusok, ráadásul a számsorrendet is sikerült úgy megválasztani, hogy végig izgalmas, szí­nes maradjon a korong. Kikapcsoló hallgatnivaló. Brian Vollmer orgánuma amúgy többször is a Mötley Crües Vince Neilt juttatja eszembe, de értelemszerűen, zeneileg is akadnak közös pontok a két brancs között. Hangzás terén abszolút megállja a helyét a Vagabond Bones, az Aaron Murray, Sean Kelly páros munkáját egy rossz szó sem érheti. Nehéz lenne bármelyik dalt is kiemelni, igazából a minőség végig magas, egy szerzemény lóg csak ki egy picit a sorból, a nyugisabbnak szánt Best Mistake I Never Made. Beletelt egy kis időbe, mire sikerült vele megbarátkoznom, ugyanis a tökös rock'n roll helyett egy countrys, popos nótácskát kapunk, mindenesetre érdekes kí­sérlet, de idővel megszerethető. A szövegek is jószerivel kimerülnek a klasszikus R'n'R témakörnél, tény, hogy ehhez a muzsikához í­gy dukál, ám egy apró negatí­vum mellett nem mehetek el szó nélkül. A lemezre 9 dal került, s a teljes játékidő mindössze 31 perc! Ez pedig még akkor is kevés, ha egy nem mai csapat remek muzsikát rejtő korongjáról van szó. A pontszám meghatározásánál csupán emiatt nem kaptak 8-ast.

Pontszám: 7.5