Guilt Machine: On This Perfect Day

írta Tomka | 2009.10.27.

Megjelenés: 2009

 

 

Kiadó: Mascot Records

Weblap: www.myspace.com/guiltmachine

Stílus: progresszí­v rock

Származás: Hollandia

 

Zenészek
Arjen Anthony Lucassen - háttérvokál, gitár, szintetizátor, basszusgitár, mandolin (Ayreon, , Ambeon, Bodine, Erik Norlander, Freak Neil Inc., Ian Parry, Star One, Stream of Passion, Vengeance (Hol), Galexia) Jasper Steverlinck - ének (Arid) Lori Linstruth - gitár (Warbride, Stream of Passion, Jaded Lady, Idiots Rule) Chris Maitland - dob (ex-Porcupine Tree)
Dalcímek
1. Twisted Coil 11:43 2. Leland Street 08:03 3. Green and Cream 10:32 4. Season of Denial 10:22 5. Over 06:11 6. Perfection? 10:46
Értékelés

Arjen Lucassen azon polihisztor zenészek szűkös táborát gyarapí­tja, akik még mindig epikus kompozí­ciókban és grandiózus koncepciókban gondolkodnak, mintha csak a metal opera hagyománya élne tovább (a "space opera" köntösében) a metal szí­ntér szí­nét-javát felölelő vendégseregben, a nagy í­vű science fiction történetekben, a több órás játékidőben és a zenei változatosságban. A progresszí­v rock/metal zene szinte minden fanatikusa által favorizált Ayreon égisze alatt megálmodott, impozáns muzikális utazásra invitáló hangjegy-freskói mellett már többször vállalkozott mellékutakra, új dimenziókat feltáró kí­sérletezésekre is. Talán legérdekesebb, ilyen jellegű projectje az ambient és a progresszí­v zene keresztezésére vállalkozó Ambeon volt - ez idáig. Ugyanis a Guilt Machine is letér a sokszereplős űropera ösvényéről, ám a zene egy hagyományosabb oldalára tesz kirándulást: az érzelemkeltés mellett a direkt érzelemkifejezés régóta bevett gyakorlatát hí­vja segí­tségül. Az On This Perfect Day a bűntudat, a megbánás, a beteljesületlenség, a kilátástalanságból és csalódottságból fakadó önvizsgálat érzelmeinek bemutatatását tűzte ki maga elé - bevallottan - célul. Ám a sci-fi megközelí­tés bújtatottan még í­gy is jelen van: az album inkább egy érzelmes melodráma atmoszféra-köpönyegébe bújtatott science fiction - az idegenek azonban itt emberi alakot öltenek, önmagunk reflexiói, tükröződései lesznek, saját arcképünk a tükörben. Egyfajta zenei önvizsgálat, emocionális régészeti mélyfúrás Akárki életében. A zenében is érezhetők maradnak Lucassen "sci-fi" kötődései: az atmoszférikus space rock zene olyan nagyja előtti tisztelgés ez, mint a Pink Floyd vagy az Eloy. Arjen ezúttal egy kisszámú, stabil alkotói gárdával vette körül magát, akik nagyobb mértékben belefolytak az alkotói procedúrába, mint ahogy az nála megszokott. Gitáros társának Lori Linstruthot választotta, akinek stí­lusa tökéletesen passzol a zenéhez: melodikus passzázsai, és meditatí­v "gitárnyűvése" a katapult a hétköznapok világától való elrugaszkodáshoz. A másik kulcsszereplő a belga alternatí­v rock bandából, az Aridból "érkező" énekes, Jasper Steverlinck, aki - mindenféle túlzás nélkül - a tökéletes választás volt erre a posztra. Orgánuma a vágyakozás és a szomorúságnál sokkal mélyebb, tartósabb és finomabb melankólia esszenciája, a borongós hangulatok szinte teljes skáláját képes visszaadni. Simogatóan lágy hangjának érzelemkitörései beeszik magukat a hallójáratok pórusaiba, miközben Lori nem túl direkt dalszövegei gondolkodás-serkentőként stimulálják az elmét. A felállást Chris Maitland (ex-Porcupine Tree) dobos egészí­ti ki, aki kellően élvezetes munkát produkált még úgy is, hogy maximálisan alárendelte magát a zene érdekeinek. A hangsúly a szí­vszaggató énektémák mellett főleg a szintetizátor és gitármunkán van: általában ezen két hangszer összjátéka és néha "párbeszéde" szállí­tja a dalok gerincét adó harmóniát. Olyannyira nem metal zenével van dolgunk, hogy riffek vagy harsány zúzdák minimálisra korlátozódnak a lemezen: a progresszí­v rock fénykorához való visszakanyarodás jegyében inkább játék ez az instrumentumokon, ahol hangulatteremtő passzázsok uralják a számokat. A dalok hasonló módon bomlanak ki, mint Keith Jarrett mesterművei: egy egyszerű alapmotí­vum már-már monotonitásig fokozott ismételgetéséből emelkednek ki az arra í­rt variációk, majd különböző témák váltakozásából bomlik ki a monumentális zenei csúcspont. Így van ez már a nyitó Twisted Coil esetében is, amely azonban nem feltétlen ideális kezdés: a téma túlzott ismételgetése nem adja meg a kellő löketet, a letaglózó kezdést, ám hiba nélkül alapozza meg azt a sötét atmoszférát, amely végigkí­séri a lemez egész mentális-érzelmi utazását. A számok szinte mind 10 perc körüliek, mindig hagynak maguknak kellő időt a megalapozásra, a kifejlődésre. Mint például a Leland Street, amely pink floydi lebegő szintetizátortémával nyit, és Jasper misztikus-ködös utakra kalauzoló énekdallamaival folytatódik. Egyben az Opeth-el való párhuzam vonás kitűnő példája is: a lemezen gyakran fordul elő a Mikael Akerfeldt mester nevéhez fűződő dalszerkesztési stratégia. Miközben a kiindulópont valami téren kí­vüli űrben, emlékekkel, fantazmagóriákkal, emóció-fantomokkal és szörnyekkel megtűzdelt lebegésben játszódik, gyakran csap át dinamikus zenei csúcspontokba, magával ragadó refrénekbe, csakhogy utána mindig "visszaessen" a space rock elszállós témáiba. A Green and Cream a progresszí­v metalhoz és az Ayreonhoz való, a játékidő nagy részében háttérbe szoruló rokonságot erősí­ti: a dalt Jaspers és Arjen duettje szí­nesí­ti, amikor is karmesterünk előlép a háttérből, és tovább árnyalja az egyébként is több témaváltással megtűzdelt nótát. Az akusztikus gitártámogatás, az iránymutató szintetizátordallam, a néhol repetití­v, önmagukból kibomló gitártémák és az egy-két percenként bekövetkező váltások kavalkádja mellett a kirobbanó, nagy í­vű refrén is megtalálható ebben a számban. A Season of Denial újra egy elmélkedős darab, könnyező gitárharmóniákkal, az Over pedig a 01011001 lí­rai dalaira hajaz, a legkevésbé progresszí­v, és a leginkább hatásorientált része a lemeznek, a maga pőrére vetkőztetett dallamainak köszönhetően. Az On This Perfect Day egyik legérdekesebb száma a Perfection?, a maga fokozódó dinamikájával: a dal eleje talán a legnyí­ltabb tiszteletadás a nagy öregek felé, amely majd a lemez talán legfogósabb (szintetizátor) dallamában csúcsosodik ki, megidézve az Arjennél bevett epikus világot.

Pontszám: 8

Legutóbbi hozzászólások