Metalforce: Metalforce

írta MMarton88 | 2009.10.20.

Megjelenés: 2009

Kiadó: Magic Circle Music

Weblap: www.metalforce.eu

Stílus: heavy/power metal

Származás: Németország

Dalcímek

Értékelés

Hármat lehet találgatni, hogy vajon milyen zenét is játszik a Metalforce nevű csapat? Na, na, na? Talán epikus progresszí­v doom metalt? Neoklasszikus avant-garde folk metalt? Esetleg előremutató, gótikus, indusztriális hard rockot? Hát nem! Micsoda meglepetés, a Metalforce bőrös, láncos, kardos, true, heavy/power metalban utazik, ráadásul a zenéjükre legalább annyi egyediség jellemző, mint a nevükre (azaz zéró). Ezen információk hallatán, már tudom, hogy az olvasótábor nem elhanyagolható hányada fújjolva felmordul, és zárja is be a böngészőt, ám én alapvetően szeretem az ilyen csapatokat. Nincs felesleges művészkedés, önmegvalósí­tás, sallang, nincs görcsös törekedés az egyediségre. a muzsika viszont legtöbbször könnyen befogadható, direkt, szórakoztató. Nem akar több lenni annál, ami. A szövegeknek pedig van egyfajta gyermeteg bája, a hétköznapok komor egyhangúsága és stresszes valósága után, jól esik azonosulni velük, akkor is, ha a szóban forgó csatákat csak a fantáziánk birodalmában ví­vhatjuk meg. Ugyanakkor meg van az a fajta csapdája is a dolognak, hogy könnyen válhat tényleg nevetségessé, még inkább "gagyivá" ez a koncepció. A Metalforce, elvileg egy debütáló album, ámbátor ez az információ, kicsit csalóka, ugyanis a Metalfroce nem más, mint az eddig Majesty néven működő germán metallovagok új csapata. Sőt, talán még az sem. Az énekes Tarek, valamint a dobos Jan, megegyeznek, de zeneileg sincs semmi különbség. Sőt! Kifejezetten a kritika kedvéért elővettem megint a 2006-os Hellfroces lemezt, s bizony mondom, nagyí­tóval is csak nehezen lehet találni 10 apró különbséget az utolsó Majesty, meg a mostani Metalforce között. Egészen konkrétan a Manowar által művelt heavy metalt hallhatjuk itt is, jó adag tradicionális értelemben vett heavy metal muzsikát, de az óvatosan csepegtetett europower témák sem maradnak el. Ergo, hallhatsz itt Acceptet, sok-sok Grave Diggert, Maident, Priestet, Hammerfallt, ráadásul nem mindig csak hatás szinten, hanem konkrét dallamok tekintetében is. Persze ettől még lehetne rossz is a Metalforce, de nem az! Ha már túl sok egyediséget nem tud felmutatni Tarek és brigádja, kegalább dallamvénájuk zubog a vértől! Szinte minden dalba sikerül fogós melódiákat csempészni, a refrének könnyen rögzülnek a hallgató agyában, azonnal ható, ütős slágerekből nincs hiány. Ha valami miatt le kell vonnom néhány pontot, akkor az a sok középtempós tétel. Jobb lenne, ha nem csak 3-4 gyors szám szerepelne. Hiába képesek a srácok ebben a tempóban is jó dalokat í­rni, (bizony, a Hammerfallt kenterbe verik...) túl sokat kapunk egyszerre, s emiatt kicsit unalmas az album közepe. Másik benyomásom a hallottakkal kapcsolatban, hogy egyre többször próbálják meg Metalforcék követni a Manowar által, az utóbbi években felállí­tott trendet, már ami az epikus heavy metalra vonatkozik. Gyakran visszaköszönnek példaképeik, a különböző grandiózus lassú betétekben (is). Erre jó példa a Melt Thy Steel, mely nálam nagy kedvenc, de nem lehet elmenni a tény mellett, hogy a The Dawn Of Battle, vagy a King Of Kings kistestvéréről van szó. Talán pont ezért kedvelem annyira. A nyitó Faster, Louder, Metalforce annyira megtetszett mikor először meghallottam, hogy azonnal vissza is ugrattam az elejére, és még egy tucatszor újra végigszaladtam rajta. Dallamos, jól eltalált refrén, szélvész tempó, épp az imént emlí­tett pátoszos leállás középen, ikergitár párbaj, kérem, engem az ilyen dalokkal nagyon könnyen le lehet kenyerezni! Talán a lemez legjobbja. A folytatás sem rosszabb, a Freedom Warriors ismét nyí­lt kapukat dönget a harcos birodalomban. Aztán jön egy kis lopkovári: úgy is fogalmazhatok, hogy a Dawn Of Battle után érkezik a Warriors Of The World United, ám a vidám kis refrén itt is annyira fülbemászó, hogy csak imádni lehet. Ha kellene még kedvencet kiemelni, akkor az a Grave Digger/Accept koppintás We Are The Fire, valamint a már emlegetett Melt Thy Steel lenne. Ha már szóba hoztam az epikusságot, nem mehetek el szó nélkül a záró Son Of The Northról, mint a leggrandiózusabb tételről. Naná, hogy korai Manowar utánérzet, de kit érdekel, simán van olyan jó, mint az előd, hasonló gyöngyszemei. Zárásként pedig egy apró gondolat engedtessék még meg, amelyre már a kritika elején tettem utalást. Igen, ahogy í­rtam szeretem ezt a fajta true metalt, annak minden kliséjével együtt. Ám Tarekék már igen csak a nevetségesség határán táncolnak, még számomra is, aki azért eléggé toleráns vagyok az ilyen dolgok terén. Például a negyedik szám alatt már mosolyra görbült nekem is a szám, s ha valaki akar egy jót röhögni annak, ajánlom a csapat angol nyelvű bemutatkozását. (http://www.metalforce.eu/METALFORCE_official_2.html ) Fiúk, ez azért már lehet, hogy tényleg egy kicsit sok a jóból.

Pontszám: 7