Cooper Inc.: Pulling The Trigger
írta Adamwarlock | 2009.09.30.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
A hard rock egy igen érdekes és kockázatos műfaj. Ez a zenei irányzat vált a '80-as és '90-es évek muzsikáinak alapjává, úgy, hogy közben egy pillanatra sem tűnt el a szakma süllyesztőjében. Itt van velünk a techno, a rap, a rágógumi-pop térnyerése után is. Túlélte-némi megingással ugyan-a diszkó-korszakot, és nem engedte át trónját a múlt évezred utolsó tíz évében a grunge-nak. Máig készülnek jobbnál jobb hard rock lemezek, a '70-es évek előadói (már, aki megmaradt) töretlen népszerűséggel töltik meg a legnagyobb arénákat. A kockázat ott rejlik, hogy amennyire hálás ez a műfaj, annyira nagyot is lehet vele bukni, ugyanis a rocktörténet legunalmasabb kiadványai is ennek az irányzatnak a berkeiben születtek. Tehát kóstolgassunk, de persze ,,iszontatóan vigyázva!" - ahogy Kazal László mondta a hallhatatlan Borkóstolás című előadásában. A múlt héten Svédország hard rock ínyencfalatát faltuk be, a Zeelion formájában. Most, maradunk az indogermán nyelvterületen, és megkóstolunk egy jól fűszerezett fogást a sajt, a fapapucsok és a legális könnyűdrogok hazájából, azaz Hollandiából. Együttesünk a Cooper Inc. névre hallgat, és bizony már a startjuk is igencsak erősre sikerült, mert egy olyan gitárost tudhatnak magukénak Christian Tolle személyében, aki szólóalbumán nem másokkal működött együtt, mint Steve Lukather (TOTO), Doug Aldirch (Dio, Whitesnake) és Chuck Wright (Alice Cooper, Quite Riot, House Of Lords). Mivel Christian együttesének és a 2004 óta gitáros hiánnyal küszködő Cooper Inc -nek egy és ugyanaz a személy volt az énekese (John Cuijpers), ezért a közös munka elkerülhetetlen volt, így 2005-ben az együttes elnyerte végleges formáját. A Steve Lukather-hez fűződő kapcsolatuk miatt, 2007-ben a TOTO előtt játszhattak a németországi turnén. Nem esek túlzásba, ha a Pulling the Trigger-t az idei év egyik legjobb hard rock lemezei közé sorolom. Megvan benne minden, amit a műfaj megkövetel, és a hallgatóság elvárhat. Erős ritmusszekció, külön kiemelvén Hans in't Zandt teljesítményét, mert nem semmi, ahogy ez a fickó a bőrt veri, erőteljes hangzás, kiváló keverőmunka, néhol lírai dallamok, és mindez olyan kemény döggel megspékelve, hogy a hallgatása közben a bőrdzsekim magától ugrott le a fogasról és kezdte el rázni a nem létező fejét. Christian Tolle ismét bebizonyította, hogy nagyszerű tehetsége van a zeneíráshoz (érdemes beszerezni két szólóanyagát, a Better than Dreams-et és a The Real Thing-et). Az All Of You könnyedén indítja el az albumot, egyfajta köszöntés a közönségnek, igazi dúdolható darab, lírai, dallamos refrénnel. Ezt a romantikus vonalat viszi tovább, a szinte hair metal-ba átcsapó Never Let You Go, majd következik a Rain, ami a '90-es évek hangzásvilágát idézi (nekem az egyik kedvencem az albumról). Ezek után kicsit felpörög az eddig sem épp lagymatag lemez, a Deja Vu gyorsvonatként száguldó sebességével: így kell hard rock-ot írni kérem szépen! Fülbemászó refrén, erős riffek! A recept egyszerűnek tűnik, de valójában hatalmas tehetséget és kreativitást igényel, szerencsére a Copper Inc-nek mindkettőből kijutott rendesen. A Wheep következik, mely visszavesz a tempóból, ez nem is baj, bár ez a darab a lemez gyengébb szerzeményi közé tartozik. Na de, ami ezután jön! A Pulling The Trigger és a Who Gives You The Right elrepít minket a Van Halen világába. Nem beszéltem még John Cuijpers énekes teljesítményéről: nos, ő az Christian mellett, aki miatt ez a lemez szinte kötelező! A fickó kiköpött Sammy Hagar, olyan mintha a Chickenfoot folytatását hallgatnánk, csak kevesebb Led Zeppelin és több AC/DC és Van Halen hatással. Még azt sem lehet mondani, hogy a banda a lemez végére elfáradna. Egyszerűen képtelenek hibázni, amit az On The Cover, a Rock My World és Who Is The One bizonyít. A végére még tartogattak két nagy dobást, a Let Me Out és a Voices Within képében. Az előbbi egy sötétebb hangvételű szerzemény, zseniális gitártémával (megkockáztatom, hogy a lemez legjobb dala), az utóbbi és egyben záró darab lazán indít, de csak azért, hogy a Tolle döngő gitárja kiakasszon minden létező hangszórót! Ezzel a gyors, vérbeli hard rock nótával zárul a műsor, de én már alig várom a folytatást. Egyetlen negatívum, hogy a végére a hallgatóság könnyedén elfáradhat, és nem képes követni az eseményeket, mert bizony sűrű a program. Ilyen remekbeszabott, a műfajt teljesen kihasználó együttest én bármikor, bárhol megnéznék élőben. Az interneten található felvételek alapján meg is érné befizetni rájuk, mert az album színvonalát egy az egyben hozzák.
Legutóbbi hozzászólások