DragonForce - Inhuman Rampage (2006)

írta garael | 2006.02.15.

Megjelenés: 2006

Kiadó: Roadrunner Records

Weblap: www.dragonforce.com

Stílus: speed-power metal

Származás: Anglia

Dalcímek

Értékelés

Valamikor a Mongol hódí­tások aranykorában a Kamikaze által el nem pusztí­tott mongol csapatok szembe találták magukat a szamuráj-klánok ideiglenesen összekovácsolódott haderejével. Abban az időben a szamurájok hadi-etikai kódexe, a busido szerint nem volt elég győzni, de azt szépen is kellett megtenni, a lovagiasság aranyszabályai szerint. A hadi etikett pedig pontosan le is szabályozta a csaták menetét, vagyis minden ütközetnek úgy kellett kezdődnie, hogy az egyik fél legvitézebb harcosa szépen kilovagolt a két sereg közti tér közepére, bemutatkozott, majd párbajra hí­vta ki az ellenfél valamely harcosát. Természetesen onnan is a legrátermettebbnek tartott vitéz fogadta el a kihí­vást, a párbaj pedig el is kezdődhetett. Miután a lelki ráhangolódás í­gy megtörtént - az egyik csapatnak a párbaj-győzelem, a másiknak pedig a bosszú vágya a vereségért adott kellő lelki spirituszt-elindulhatott a tényleges ütközet. Visszatérve a mongol támadáshoz, a japánok a bevett szokás szerint előre küldték a Yamamoto klánból származó rettegett és addig legyőzhetetlen párbajhősüket, ki a győzelem biztos tudatában lovagolt a mongolok felé. Megállt, majd büszkén harsogva, hogy ősei is hallják odaát a túlvilágon, bemutatkozott. Eddig jutott, mert a Japán kultúrális szokásokat nem ismerő mongolok a pillanatnyi meghökkenés után vagy ötven nyí­lvesszőt eresztettek bele a szerencsétlen hősbe, kinek arra sem volt ideje, hogy a kardját kivonja. És hogy jön az egészhez a Dragonforce? Nos, az internacionalista csapat olyan tempóban és elánnal söpört végig a true heavy metal szí­nterén, mint annak idején a mongol hordák Európán és Ázsiában, a hadi finomságokhoz és merev szabályokhoz szokott hallgató pedig a Japán hőshöz hasonló megdöbbenéssel szembesült a gyors ,ám célszerű taktika mindent elsöprő erejével. Milyen is a Dragonforce zenéje? Alapvetően speedelő power, ám a speed szó ennél az együttesnél olyan, mint az izom szó Arnold Schwarzeneggernél. Nem is speed, hanem turbo-speed az a kategória, melybe a mérgezett egér szindrómába esett srácok utaznak.Virtuóz gitárszólók, kétlábdobos géppuska-sorozatok, hangulatos, néha progresszí­vabb pillanatokat elkapó szintijáték, epikus , populáris, könnyen emészthető dallamok. Kicsit Helloween, kicsit Malmsteen, kicsit Sonata Arctica, mindez a fast forward gombbal vezérelve,úgy, az ember nem győzi kapkodni a fejét a felbukkanó témák vágtázó halmazatán. Ami pozití­v, hogy vitathatatlan dallamérzékkel bí­rnak a srácok, 2004-es lemezük kezdőszáma egyenesen azóta is benne van a TOP 5-ömben: az biztos, hogy kitanulták a hangok kellemes variálásának tudományát, valószí­nűleg a Sárkány erejéből erre is futotta. A hangszeres teljesí­tmény sem semmi, már hogyha az egy másodperc alatt lefogott hangok mennyisége Marx tétele szerint egy idő múlva már minőségi ugrásba csap át. Ezzel együtt azonban nem igazán tudom sokáig élvezni ezt a muzsikát: a tempó és a témák tömeges rohama szinte agyonnyomja az embert, a számok azonos üteme pedig óhatatlanul is elfárasztja, és fásulttá teszi a hallgatót. Vannak persze apróságok- egy-egy keleties dallamfoszlány, jól megragadott hangulati elem, ám nekem már a harmadik számnál az az érzésem támadt, hogy még mindig az elsőt hallgatom.

Pontszám: 7