Metalring - Section A: Parallel Worlds

"A Section A" muzsikája számomra az év eddigi legkellemesebb meglepetése. Érett, igazi "agyas" prog. metal albumot tettek le az asztalra, mely első hallásra is elgondolkodtató, és rendkí­vűl megkapó. A virtuóz gitárszólókról már nem is beszélve...Telitalálat!

A Section A nevű szupercsapat második lemeze egyáltalán nem győzött meg arról, hogy miért lenne érdemes kedvelnem őket. A prog/power csapat remek hangzással vezeti elő 8 szerzeményét, amikből ha száműzték volna a prog-os - szerintem öncélú - részeket, nagyszerű korong válhatott volna. Így a majd' 60 perc hosszú és néhol célját tévesztett. Pedig akkora dallamok és énektémák vannak a lemezen (pl. Awakening) mint egy felhőkarcoló.

Ítélet: a hüvelykujj némi hezitálás után lefelé mutat.

Lehet, hogy velem van a baj, de számomra ezek a csapatok mind-mind 2-od, 3-ad vonalas prog. metál csapatok, akik megpróbálják a - számomra nagyra értékelt - Dream Theater, Fates Warning stb. vonalát követni, s tényleg nem rossz, amit csinálnak, de számomra abszolút nem jelentenek semmit. Lehet, hogy velem van a baj.

Az első albumuk az énekes Rob Rock-éhoz hasonló orgánuma miatt fogott meg. Ez a második album a jó dalok miatt. Ami szerintem kicsit sok, az a prog-os gitárszólók egymásra halmozása, a néha szerintem öncélú hoki ( ami után elmarad az orgazmus). Ettől függetlenenül még biztos jó párszor meg fogom hallgatni.

A 2003-as The Seventh Sign után valami hasonlót vártam a zenekartól, csak jobban örültem volna, ha mondjuk nem 2006-ban, hanem 2004-ben jelenik ez az album meg. Prog körökben biztosan nagy tetszésnek fog örvendeni. Tényleg csak azt sajnálom, hogy ilyen szintű albumokból nem jön ki minden hónapban legalább 2. Kiütéses győzelem!

Most először alkalmaztam a "visszahallgatás" technikáját. Tudom, hogy egy élő meccsen ilyent nem lehet, és eddig nem is tettem meg, de most meg kellett győződnöm arról, hogy valóban jól véleményezek. Kiderült, hogy nem. Első hallásra nem értettem mit is akar a versenyző, aztán világossá vált, hogy több régi taktikát vegyí­tett és í­gy győzött. Mert győzött ez kétségtelen, bár kicsit sokat püfölte az ellenfelét. Egy-két nagyobb ütés hatásosabb lett volna.

A dán versenyző igazi technikai virtuózként lépett szí­nre, olyan valamikori edzőkkel, mint a Dream Theater csapat volt oszlopa,Derek Sherinian. Meg is látszott a teljesí­tményen, amit ma nyújtott ez az öklöző: egymás után jöttek a technikásabbnál technikásabb megoldások, hatos-hetes-nyolcas kombinációk, az ellenfél néha azt sem tudta, hol a támadó. Ennek ellenére többen hiányolták az egyszerű brutális verekedést, és a technikás szurkálások helyett egy-két "lengőt" is szí­vesen láttak volna. A bí­rák azonban a végeredményt értékelték, í­gy a döntés: győzelem.