Street Legal: Bite The Bullet
írta JLT | 2009.08.11.
Zenészek
Dalcímek
Értékelés
Nem tudom, akad-e olyan ember olvasóink között, aki hozzám hasonlóan kissé elvetemülve vezet valamiféle statisztikát arról, hogy milyen "extrémebb", vagy kissé furcsa helyzetben találkozott már számára új és később megszeretett zenekarral. Nehéz lenne olyan helyszínt és szituációt mondanom, ahol még nem ért valamilyen (jelen esetben kizárólag zenei témájú) meglepetés. Jelen írásom tárgyával sem úgy találkoztam, ahogyan általában megismerek egy zenekart. Mivel nagy szerelemese vagyok a skandináv jégkorongnak, előszeretettel nézek különböző összefoglalókat és mérkőzéseket. Aki már látott jégkorong mérkőzést annak feltűnhetett, hogy ott rendszeresen felcsendülnek hard rock és heavy metal nóták is a játékmegszakítások között, így nem is meglepő, hogy ezért (is) szeretem annyira ezt az igen férfias sportot. Az egyik ilyen "Best Of" összeállításban akadt meg a szemem, vagyis a fülem egy nótán, ami roppant módon megtetszett és rögtön utána is néztem, hogy kik is követhették el azt a dalt. Ez így nem hangzik túl különlegesnek, de az említett összefoglalóban csupa legendás banda társaságában hangzott el a Street Legal egyik szerzeménye és hát egy ilyen színvonalú társaságban kitűnni nem semmi dolog. Ebből pedig egyenesen következett a kutatás és információ gyűjtés fázisa, és azt kell mondjam, hogy ez a korong nagyon megérte a ráfordított időt. Nos, akkor térjünk is rá a csapat munkásságának rövid taglalására. A norvég hard rock banda nem ma kezdte pályafutását, hiszen első albumuk még 2000ben jelent meg, ám azóta szinte semmi nem történt velük. A csapat vezetője és zenei agya, a korábbi Da Vinci (hű de jó kis csapat volt ez!) bőgős-énekes Björn Boge, akit olyan csapatok producereként is ismerhetünk, mint a Kovenantvagy a Susperia. A derék Björn úgy érezte, hogy az egyre népszerűbb hard rock mezőnyben van még keresni valója és ennek érdekében készült el a Bite The Bullet című nagylemez. Az a nagylemez, aminek akad egy olyan szegmense, ami garanciát jelent a tökéletes muzsikára, és a minőségi produktumra. Ez az alkotó elem pedig nem más, mint a legendás Ark és Conception gitáros, Tore Ostby játéka. Gondolom, akik ismerik ezt a két zenekart, azok elismerően bólogatnak, hiszen Tore egy zseniális gitáros, akit hatalmas tehetséggel áldott meg a teremtő. Noha a Street Legal muzsikája lényegesen különbözik a mágus előző csapataitól, de mondanom sem kell, hogy itt is érvényesül átlagon felüli tudása, és még a botfüllel rendelkezőknek is teljesen egyértelmű, hogy egy csodálatos muzsikussal hozta össze őket a sors. Persze a többiek is (ahogy azt a skandinávoktól megszokhattuk) kitűnő zenészek, akik nagyon érzik ezt a fajta 70es évek végi hard rock-ot. Ha példaképeket kéne említenem, akkor mindenképpen a Thin Lizzyt szólítanám, hiszen a legendás Phil Lynott halhatóan igen nagy hatást gyakorolt Björnre. Vokalistánk egyébként vérbeli hard rock torok, amire ráillik a "szőrös" jelző, (bár a finomabb énektémákat is képes remekül prezentálni) nem is lennék meglepődve, ha egy nagyobb csapat felfigyelne rá. Meg lehet (és meg is kell) említeni a Whitesnake, a Blue Murder vagy akár az UFO nevét is mint hatást, bár a legdominánsabb erőt mégis a legelőször említett csapat fejtette ki a norvég urak irányába. Ezek után nem is meglepő, hogy erős, változatos, izgalmas anyag került ki a banda és Tommy Newton producer és hangmérnök kezei alól. Akinek nem ismerős a neve, azoknak megsúgom, hogy dolgozott többek közt a Helloweennel, az UFOval, a Victoryval vagy a Tennel. Tehát a jó zenéhez szükséges jó hangzás vele biztosítottá vált. Sokat gondolkodtam, hogy kiragadjak-e pár dalt a lemezről, vagy egy minden nótát érintő kimerítőbb elemzést írjak, de inkább az előbbi mellett döntöttem, hiszen a hatások felsorolása eléggé kimerítette a Street Legal zenéjének milyenségét: színtiszta "old school" brit hard rock, modern köntösbe bújtatva. A dalok közül a lemezt indító Loading Up a példaképek korába repít vissza minket, a dallamok, a riffek mintha a 70es években születtek volna. A nóta végén azért némileg modernebb témákkal is találkozhatunk, ami szerintem jó húzás volt, így nem kell egyértelműen kópia dalról beszélnünk. A "Fehér Kígyó" szelleme kísért bennünket a Somebody Up There Likes Me hallgatása közben, hiszen ez a középtempós, blues-os lüktetésű dal a korai Whitesnake lemezekre volt jellemző. A következő az a dal amivel megismertem a csapatot és ami azóta csengőhangként és ébresztőként is funkcionál nálam. A Warriors Of Genghis Khan egy igazi csűrdöngölős, keményen riffelős hard rock nóta, amiről úgy pestiesen csak annyit tudnék mondani, hogy a "Pofám leszakad tőle". Bitang erős, feszes szerzemény, akinek ettől nem jönnek mozgásba a végtagjai és nem ragad léggitárt, annak nem is tudom mire lenne még szüksége. A címadó dal szövegileg és zeneileg is "valami amerika"! Remekül sikerült alkotás, számomra olyan tipikusan amerikai rock íze van, a 80as évek tengerentúli hard rock mezőnyében születtek hasonló nóták. Tesla, Badlands, Blue Murder fanoknak szerintem tetszeni fog. Érdekességeket is rejt magában a korong, az egyik ilyen az epikus instrumentális The Battle Of Kringen ami egy ízig-vérig hard rock korongon nem éppen megszokott dolog. De amilyen gitárszólókat itt felvonultat a két bárdista, az egészen káprázatos. Nem az az öncélú, társakat semmibe vevő húrtépés zajlik itt, amivel a világból ki lehet engem űzni, hanem roppant fantáziadúsan és igényesen megkomponált témák ízes tolmácsolása. A másik meglepő húzása a csapatnak a Flashdance című filmből megismert Maniac című nótának a feldolgozása. Gondolom, nem árulok el nagy titkot, ha azt mondom, hogy az eredeti verziót hallva fénysebességgel hagyom el a helységet, de a Street Legal értelmezésében kifejezetten tetszik ez a szám.
Legutóbbi hozzászólások