S.D.I. – Nem adják fel a német speed/thrasherek

írta TAZ | 2018.03.04.

Három új dallal jelentkezett az elmúlt hetekben a kultikus speed/thrasher brigád, az S.D.I. Bár 2016-ban nagyon rosszul állt a német zenekar szénája, végül mégsem dobták be a törölközőt, és gyártják az új dalokat.

 

 

2015-ben huszonöt év kihagyás után érkezett Magyarországra a német S.D.I., akik egy fergeteges koncertet adtak Debrecenben, a Roncsbárban. A jó hangulatú koncertet 2016-ban duplán is megünnepelték a cívisvárosban, ám akkor a csapat már a visszavonulást fontolgatta. „Csak annyit mondhatok, hogy szünetelni fogunk. Ezzel a felállással a közeljövőben már biztosan nem lesz koncertezés. Már az újjáalakulás kezdetekor is ez volt a tervünk, a továbbiakban is ehhez tartjuk majd magunkat. Szeretnék új dalokat, de ha híján leszünk egy komoly lemezszerződésnek, az könnyen az SDI végét jelentheti.”

A zenekar egyelőre nem nyilatkozott kiadóról és lemezszerződésről, ennek ellenére tavaly kiadtak egy háromszámos demót ’Ballrun’ címmel, aminek dalaihoz az elmúlt hetekben klipek is készültek, és már elérhetőek a neten.

Legutóbbi hozzászólások