Pokolgép - Szombaton utoljára együtt

írta Csemény | 2014.08.21.

Elérkezett a Pokoli Végjáték! Emberi számítások szerint az utolsó koncertjét adja augusztus 23-án a Kalapács-Kukovecz-Nagyfi-Pazdera-Tarca felállású „Régi ’Gép”.

 

 

Kalapács Józsi az alábbi szavakkal tette tisztába az esetleges folytatással kapcsolatos kérdéseket: "Kapjuk a leveleket szorgalmasan, hogy ide meg oda is menjünk játszani ezzel a felállással. El szeretnék oszlatni minden kételyt. Figyelembe véve a fizikai és a lelki-érzelmi okokat, biztosan állíthatom, hogy a '84-'90-es régi 'Gép utolsó koncertje lesz augusztus 23-án Agárdon. Fel a fejjel, ezt még biztosan megérjük!”

Ennek megfelelően a kirobbanó sikerű, teltházas Pecsa-koncert után újra megdörrennek a legnagyobb magyar metalriffek. A június 7-i koncerthez képest több változás is lesz, ezúttal nem lép fel a Words of Blood és az Omen, csakis a Pokolgép jelenlegi és régi felállása lesz látható. Mivel Veress Marci azóta csatlakozott Chris Amott csapatához, így helyette az azóta már bemutatkozó Kleineisel Márk fog dobolni. Végül a klasszikus felállás sugalmazása alapján, a koncert végén várható egy-két érdekesség, a tagok pedig mind megszólalnak majd, és elmesélik, hogy élték meg belülről a szép éveket.

Íme egy kis ízelítő a június 7-i koncertből:

Legutóbbi hozzászólások