Rock 'n' roll és más semmi: Gilby Clarke - Tiszavirág Fesztivál, Szolnok, 2014.06.20.

Igazi csemege volt a június a Guns N’ Roses rajongóknak, hiszen Duff McKagan után Gilby Clarke is ellátogatott Magyarországra, ráadásul ő sem Budapesten, hanem vidéken lépett fel. Természetesen én sem szerettem volna kihagyni ezt a páratlan eseményt, így nem sokat gondolkodtam azon, hogy elmegyek-e a Tisza-partra megnézni Gilby-t.

Egy kellemes helyen, a Tiszai hajósok terén állították fel a Maláta színpadot, ahol már javában ment a zenebona, amikor megérkeztem. Persze ekkor még nem az ex-Gunner pengetett, úgyhogy bőven volt időm szétnézni a vásári forgatagban. Tiszavirág Fesztivál alatt egy nagyszabású vásárt kell elképzelni sörökkel, borokkal tarkítva, amit a több színpadon folyó muzsika olvaszt egybe. Rettentő mód kedvelem az ilyen összejöveteleket, úgyhogy gyorsan beújítottam egy jóféle barna sört, hogy még inkább hangulatba kerüljek a bulira, hiszen az időjárás nem sok mosolygásra adott okot: kifejezetten hűvös, szeles esténk volt. Amíg a programfüzetben meghirdetett népzene együttes muzsikált a színpadon, lehetőségem nyílt szemügyre venni Gilby-ék felszerelését, és rögtön feltűnt, hogy nem pakolták agyon magukat, a legminimálisabb cuccal érkeztek Szolnokra. Ez valahol érthető is, mert végső soron a rákenrollhoz nem kell gigantikus méretű dobfelszerelés, sőt megszámlálhatatlan mennyiségű gitár sem, ráadásul örülnünk kell annak, hogy egyáltalán eljöttek hozzánk, mert pár héttel ezelőtt a szolnoki show kivételével a trió lemondta az összes fellépését.

A beharangozott fél 11-es kezdés mértani pontossággal lett eltalálva, Gilby és zenésztársai ekkor léptek fel a színpadra, meglepő módon saját maguknak állították be a cuccot, pár perc múlva pedig már bele is csaptak a közepébe a Wasn’t Yesterday Greattel. Érdekes, utánajártam a 2008-as A38-as buli műsorának, és szinte teljesen megegyezett a szolnoki koncert anyagával. Nem nagyon erőltette meg magát Clarke mester az utóbbi időben, de azért jó lenne már tőle hallani valami friss dolgot is, mert kezd cikivé válni, hogy ugyanazokat a nótákat játssza éveken keresztül, változatosságot mindösszesen csak a bandájában lehet felfedezni. Egyébként ezúttal E. J Curse tolta a basszusokat nagyon aktívan a színpad bal szélén, akit többek között a Silent Rage-ből ismerhetünk. Koncert közben többször adott hangot annak, hogy rettenetesen jól érzi magát a lelkes fogadtatásnak és a jóféle magyar boroknak köszönhetően, és valóban nem zavartatta magát, olykor-olykor jó nagyokat kortyolt egyenesen a vörösboros üvegből. Nem tudom, hogy ennek hatására, de a vokálozás már nem ment annyira zökkenőmentesen, alig lehetett belőle hallani valamit.

A saját dalok után azért előkerült egy-egy feldolgozás is, elsőként a Rolling Stones It’s Only Rock ’n’ Rollja, ami lehetne akár Gilby hitvallása csakúgy, mint az ezt követő Guns-nóta, az It’s So Easy. Nem tudom, milyen levegőt szívnak ezek az arcok Los Angelesben, de azt a mérhetetlen lazaságot tanítani kellene – vagy csak eltölteni egy pár napot L.A.-ben –, ami sütött a srácokról. Szinte a teljes bulit napszemüvegben hozta le Clarke, folyton áradozott arról, hogy milyen jó nekik itt Magyarországon és megköszönte, hogy rengetegen eljöttek a koncertre, valamint megígérte, hogy ha hazamegy, akkor elmeséli a haverjainak, hogy milyen buliban volt része Szolnokon. Igaz, még nem növesztettem szemet hátra, de érzékelhető volt a téren összegyűlt hatalmas tömeg energiája, akik egy része valószínűleg nem igazán volt tisztába azzal, hogy kit lát a színpadon, ennek ellenére tapssal és kiabálással biztatták a srácokat. Legnagyobb ovációt természetesen az olyan Guns N’ Roses-slágerek okoztak, mint a Knockin’ On Heaven’s Door vagy a bulit záró Sweet Child O Mine. Mondjuk ezek eljátszása azért nem ment olyan zökkenőmentesen, a zárónóta híres gitártémája kicsit elúszott a többiektől, pedig a dobok mögött ülő fiatalember, Robert Nilsson remekül hozta az alapokat. Ráadásul Gilby hangszere szinte az egész buli alatt hamis volt – erről elsősorban a hűvös időjárás kezeskedett –, de ahogy tudta, mentette a menthetőt, sok hangolással és a szólók közbeni nyújtásokkal.

Persze ezek a dolgok nem sok embert zavartak, a közönség a tenyerén hordozta a három zenészt, amit azzal köszöntek meg, hogy Sweet Child O Mine-ban jól megénekeltettek minket, ugyanis azzal a feltétellel tolták el, hogy ha mi éneklünk. A valamivel több mint egy órás koncert után dedikálásra került sor, ahol türelmesen állták a rajongók rohamait a zenészek, külön öröm volt, hogy a Walking Papers bulival ellentétben itt lehetett fotózkodni, közös képeket csinálni, úgyhogy mindenki vihetett haza magával egy kis szelet Gilby-t. Mindezek ellenére vegyes érzések kavarognak bennem a bulival kapcsolatban, mert kétségkívül kiváló hangulatot varázsolt a három muzsikus Szolnokra, mégis úgy gondolom, hogy a Walking Papersszel ellentétben Gilby Clarke karrierjét inkább az hajtja előre, hogy annak idején epizódszerepet vállalt a Guns N’ Roses történetében. Ha ez nem így történt volna, kétlem, hogy összegyűlt volna ennyi ember június 20-án a Tiszai hajósok terén.

Setlist:

Wasn’t Yesterday Great / Under The Gun / Motorcycle / Black / Be Yourself / It’s Only Rock ’n’ Roll / It’s So Easy / Cure Me… / Alien / Knockin’ On Heavens Door / Dead Flowers / Tijuana Jail /// Surrender / Sweet Child O Mine

Szerző: TAZ
Képek: Szolnoki Koncertek