Trouble - Nyár közepén jön az új nagylemez
írta pearl69 | 2013.05.21.

Néhány légből kapott pletyka ellenére (miszerint a bandához tavaly csatlakozott Kyle Thomas összerúgta a port társaival) változatlanul az új énekes hangját hallhatjuk...
...a (már általunk is beharangozott) hosszú szünet után megjelenő albumon. A legendás doom metal formáció friss CD-je (melyen az Trouble egykori dobosa, Jeff Olson is szerepel) 'The Distortion Field' címmel elsőként Amerikában (július 16-án), majd kis idővel később (július 26-án) Európában is boltokba kerül. A korong a fenti külsővel és az alábbi dalokkal lát napvilágot.
A veterán zenei producer, Bill Metoyer (aki jelentős szerepet játszott a nóták megírásában) így nyilatkozott az anyagról: "Annak idején csak úgy születtek a nóták. Amit éreztünk, azt papírra vetettük, nem szólt bele senki, mert nem érdekelt minket mások véleménye. Írtuk a súlyos riffeket és jártuk a magunk útját. Valahogy így történt most is, ezért azt mondom: ez egy hamisítatlan Trouble lemez lett! Tulajdonképpen visszatértünk a gyökereinkhez, bár bizonyos értelemben benne van a zenekar eddigi története is. Két alapvetően különböző szerző együttműködése ez, hiszen Bruce és jómagam más stílust képviselünk, ő a '70-es évek groove-jait, míg én az old school doom metal alapokat követem. Ha ezt a két dolgot összecsiszoljuk, abból lesz a Trouble!"

Legutóbbi hozzászólások